My Way

BŰNCSELEKMÉNY HA A BANK KIADJA AZ ADATAINKAT A VÉGREHAJTÓNAK!

A 2012. január 1-én hatályba lépett, új adatvédelmi törvény számos változást hozott. Ezek között olyanok is vannak, amelyek kiváltották az Európai Unió tüzetesebb vizsgálatát. Mégis, az összehasonlításból kiderül, hogy nem sok minden változott. Továbbra is akkor kezelhető személyes adat, ha azt egy törvény közérdekből elrendeli, vagy az érintett beleegyezik az adatkezelésbe. Több szakértő véleménye szerint,… Tovább »

Hihetetlen – ilyen bank is van Magyarországon! – Meg fogsz döbbenni!

Meg fogsz döbbenni! Egy hétköznapi bankár szívrohamot kapna az ötletet hallva, Budapesten mégis megcsinálták az első, kávéházban működő közösségi bankfiókot. Újraértelmezi a bankfiók fogalmát a magyar tulajdonú pénzintézet, amelynek budapesti belvárosi egysége november óta teljes értékű kávézóként is működik. A helyiségben, a bankolás mellett, társasági életet is élhetnek az ügyfelek. Egy pultnál dolgozik a banki… Tovább »

Nyugdíj: nagy bajba kerülhetnek a mai negyvenesek

Egyre többször hangzik el, hogy ketyeg a Nyugdíjbomba. Akik most középkorúak, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek. A nyugdíjrendszer nem lesz a végtelenségig fenntartható, mert egyre tovább élünk és kevés gyerek születik. Ezért lesz elkerülhetetlen, hogy robbanjon a nyugdíjbomba. 2030-ban várhatóan 2,1 millióan mennek majd nyugdíjba, és csak másfél millióan lépnek be a munkaerőpiacra. Ebből az következik,… Tovább »

Találkoztál már vele? Utcán az új húszezres!

Az elmúlt napokban találkoztam az új húszezer forintos bankjeggyel, de nagyon meglepődtem. A régi között nagyon csúnyának találtam. Sőt azt gondoltam hamis. A férjem azt mondta nevetve, Ő nem bánja, hogy néz ki, csak sok legyen belőle.  Úgy hogy utána néztem mit lehet tudni az új pénzről. December 14-én kerültek forgalomba az új húszezer forintos bankjegyek…. Tovább »

Egészségesebben élni, lefogyni, szálkásítani és mindeközben bűntudat nélkül jól lakni.

Egészségesebben élni, lefogyni, szálkásítani és mindeközben bűntudat nélkül jól lakni. A szokásos vizsgálaton voltam a dokinál, de nem a jól ismert orvosom várt, helyettesítették. A végtelenül kedves, idős doktor úr, a panaszomat meghallgatva elmesélte hogyan tudok napközben sokkal energikusabb, fittebb, vidámabb, kirobbanó formában lenni úgy, hogy közben egészséges maradok. Elgondolkodtam azon, amit mondott és fel… Tovább »

Étcsokit eszik, hogy jobban dolgozzon vagy tanuljon? Ezt igya hozzá, még jobb lesz

Egy amerikai kutatás is megerősítette, hogy az étcsokoládé növeli a koncentrációt munka vagy tanulás közben, de a vérnyomást is növeli, ezt pedig ellensúlyozni kell. Erre a zöld tea tűnik jó megoldásnak, mert nem oltja ki az étcsokoládé koncentrációra gyakorolt jótékony hatását, hanem még növeli is. Bizonyára sok olvasónk szokott magas kakaótartalmú étcsokoládét enni tanulás vagy… Tovább »

Tragédia a Maradj Talpon-ban: nincs felelős

Sem a mentőautóban, sem a mentőhelikopterben nem volt inzulin. Sajnos a betegnél sem. Szörnyű tragédia történt a Gundel Takács Gábor nevével fémjelzett, Maradj talpon! című vetélkedő szeptember 22-i forgatásán. A műsor egyik statisztája, a 32 éves Dobos Kinga az egyik szünetben rosszul lett, majd nem sokkal később meghalt. A fiatal nő élettársa, Boda Sándor szintén… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!