Ha eddig is kávéztál, ezután se hagyd abba, főleg azért ne, mert mások szerint ez csak egy káros szenvedély.

A kávé adja az életet

Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén, így fontos a napunk kezdése. Ez nálunk a kávéval történik.

A víz után a világ második legnépszerűbb italának számító kávét a XV. században szufi szerzetesek használták először élénkítő hatása miatt, de a XVI. században már Szíriában és Egyiptomban is hagyománya volt a fogyasztásának. Mi, magyarok a törököknek köszönhetjük az elhíresült fekete levest, amelyet – kedvező élettani hatásai miatt – ma már világszerte gyógynövényként tartanak számon.

Gyakran használjuk a fekete leves kifejezést, de már nem is emlékszünk rá, hogy egy történelmi legenda szerint mindez a feketekávéval áll összefüggésben. Történt ugyanis, hogy a XVII. század végén a Váradi pasa el akarta fogatni Thököly Imrét, egy ebédmeghívásnak álcázott találkozó során. Thökölyt balsejtelem fogta el, és a lakoma után indulni készült, mire egy janicsár elé állt, és azt mondta: „Ne siess uram, hátra van még a fekete leves!” Ám alighogy Thököly megitta a kávéját, vendéglátói börtönbe zárták.

Az elmúlt időkben számtalan olyan tanulmány és kutatás készült, melyek bebizonyították, hogy az ésszerűen fogyasztott, jó minőségű kávénak számos betegségmegelőző, illetve gyógyító tulajdonsága is elismerhető.

Gyógyhatásai közül tagadhatatlan, hogy élénkíti a szervezetet, stimulálja az idegrendszer működését, az agy vérellátását, és értágító hatásának hála remekül ellensúlyozza egyes fejfájások tüneteit. Javítja a szívrendszer működését, hiszen növeli a szívritmust és az összehúzódások erősségét. Segítségével leküzdhető a fáradságérzet, és elnyújtható a kimerülési időszak, de gyorsan hat, mint kedélyjavító, illetve testi és szellemi állóképesség-fokozó is. Mivel átmenetileg megnöveli koncentrációs készségünket és fokozza éberségünket, minden olyan helyzetben bevetjük, amikor észnél kell lennünk, mert akár egy tizedmásodpercnyi elkalandozás is végzetes lehet.

Kevesen tudják, aki diétába kezd, szintén eredményesen illesztheti be a napirendjébe a kávézást, hiszen ugyan időszakosan étvágyfokozó, mégis felgyorsítja az anyagcserét, és serkenti a vizelet-kiválasztást.

Külsőleg, krémekbe keverve, lokális karcsúsító hatást gyakorol a bőrre, a felhalmozódott zsír lebontásával.

A koffein elismerten legális drog, s mint ilyen, túlzott fogyasztása függőséget okozhat, túl lehet adagolni, és nagy mennyiségben mérgező. Mivel fokozza a szervezetben a kalcium kiválasztását, megakadályozza annak beépülését a csontokba, így aztán komolyan felelős a csontritkulás kialakulásáért.

A sok kávé szépészetileg kifejezetten ráncosít, hiszen kivonja a vizet a szervezetünkből, és csak kevesen figyelnek oda rá, hogy mellette milyen nagy mennyiségben kellene tiszta ásványi vizet fogyasztani az elveszített folyadék pótlására. (Egy csésze kávé után 2 dl tiszta vizet kell meginni.)

Meglepő lehet, de a kávéban lévő koffein gyorsabban, és rövidebb ideig hat, mint a teában lévő. A legnagyobb koffeinkoncentráció a fogyasztás után leghamarabb 15, legkésőbb 120 perccel éri el a vérplazma, a koffein hatása három órán belül teljesen eltűnik a szervezetből.

A koffeintartalmat befolyásolja a növény, amelyből a főzet készült; azaz, hogy Arabica vagy Robusta kávébabról beszélünk-e. Szintén nem semleges a pörkölés módja, hiszen a világosabb kávé koffeinben gazdagabb marad, mint a sötét. Végül, de nem utolsósorban pedig az elkészítéshez használt víz minősége, hőfoka, és kávéhoz viszonyított aránya is meghatározza a végtermék tulajdonságait.

Rengetegen iszunk reggelente és akár napközben is kávét vagy cappuccinot. Sokunk szed valamilyen egészséges táplálék kiegészítőt, vitaminokat, vitamincsomagokat. Az egészséges Kávé tartalmazza ezeket a szükséges vitaminokat, a szervezetünk számára szükséges egészséges hatóanyagokat!

Hihetetlennek tűnhet, de valóban minden betegség esetén hatásos és betegségek megelőzésére is jó. Egy gyenge szervezetet felerősít és ellenállóbbá tesz. Egy beteg ember esetében a problémát a gyökerénél ragadja meg és teszi lehetővé a felépülést.

Tehát, ha eddig is kávéztál, ezután se hagyd abba, főleg azért ne, mert mások szerint ez csak egy káros szenvedély.

Amennyiben szeretnéd a termékcsalád bármelyikét megvásárolni, lehetőség van személyes átvételre, vagy postai úton történő kiszállításra is.

További információ: krajcarfigyelo@gmail.com

Címkék: , , , , , ,

Jelezd, ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal, iratkozz fel a hírlevelünkre. 

Kövess a facebookon: itt találod,

Tovább a blogra »