My Way

Egészség a természetből, bemutatkozik az „intelligens” gyógynövény.

Szeretném bemutatni azt az „intelligens” gyógynövényt, mely alkalmazkodik az emberi szervezet állapotához. Optimális működéskor nem avatkozik be, vagyis úgy hat, ahogy az éppen a legjobb a szervezetünk számára. Kiegyensúlyoz, egyszerre képes frissíteni és nyugtatni. Mindig, amire éppen szüksége van a szervezetnek, akár egy időben is. Az utóbbi években a tudósok által végzett alapos kutatások az… Tovább »

Ha eddig is kávéztál, ezután se hagyd abba, főleg azért ne, mert mások szerint ez csak egy káros szenvedély.

A kávé adja az életet Semmi sem gyógyít úgy, mint a mosoly és a nevetés. Ha könnyedebb lélekkel éljük a világot, azt mutatja: szívünk a helyén, így fontos a napunk kezdése. Ez nálunk a kávéval történik. A víz után a világ második legnépszerűbb italának számító kávét a XV. században szufi szerzetesek használták először élénkítő hatása… Tovább »

Egy finom orvosság a konyhámból

Főleg az idősebbek körében fordul elő gyakran, hogy túl egyoldalúan táplálkoznak, ezen segíthetünk egy kis finomsággal Az immunrendszer erősítéséhez elsősorban kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás szükséges. Ha például táplálékunkból tartósan hiányoznak bizonyos anyagok, mint a vas, cink vagy vitaminok, szervezetünk immunvédekezése csökken. Főleg az idősebbek körében fordul elő gyakran, hogy túl keveset esznek, vagy túl egyoldalúan… Tovább »

Bizonyos természet gyümölcse, kiválóan javítja egészségünket, ezeken a borongós napokon.

Sajnos az elmúlt napokban, csak ritkán mutatta meg magát a nap, és így olyan szomorú minden. Ráadásul, még különféle betegségekkel is meg kell küzdenünk. Ilyen például a hörghurut, a téli depresszió vagy éppen a nátha. A hörghurut tünetei, a rossz közérzet, gyengeség, fáradékonyság, étvágytalanság, láz, köhögés, légzési nehézség, mellkasi fájdalom. Hörghurut esetén fontos, hogy a… Tovább »

A tökéletes almás pite

Van olyan süteményreceptjük, amit álmukból felébresztve is tudnak? Nem azért, mert olyan egyszerű, hanem mert annyira finom, és olyan gyakran készítik közkívánatra – mint én ezt a sütit. Ez az almás lepény recept a családunkban anyáról lányára öröklődik, nem csoda, hogy ez volt az első sütemény, amit egyedül is el tudtam készíteni már tízéves koromban…. Tovább »

Bundás kenyér recept másképp

A bundás kenyér önmagában egy csoda.  Már csak azért is, mert három olyan alapanyagból áll, amit jó esetben mindig tartunk otthon. Aki a kemény reggelit szereti, annak ajánlom ezt a sajtos, szalámis bundás kenyér receptet. Általában a szikkadt kenyereket hasznosítjuk így, mert a kenyér úgy jobban magába szívja a felvert tojást, de ha valaki megkívánja… Tovább »

Egészségesebben élni, lefogyni, szálkásítani és mindeközben bűntudat nélkül jól lakni.

Egészségesebben élni, lefogyni, szálkásítani és mindeközben bűntudat nélkül jól lakni. A szokásos vizsgálaton voltam a dokinál, de nem a jól ismert orvosom várt, helyettesítették. A végtelenül kedves, idős doktor úr, a panaszomat meghallgatva elmesélte hogyan tudok napközben sokkal energikusabb, fittebb, vidámabb, kirobbanó formában lenni úgy, hogy közben egészséges maradok. Elgondolkodtam azon, amit mondott és fel… Tovább »

Étcsokit eszik, hogy jobban dolgozzon vagy tanuljon? Ezt igya hozzá, még jobb lesz

Egy amerikai kutatás is megerősítette, hogy az étcsokoládé növeli a koncentrációt munka vagy tanulás közben, de a vérnyomást is növeli, ezt pedig ellensúlyozni kell. Erre a zöld tea tűnik jó megoldásnak, mert nem oltja ki az étcsokoládé koncentrációra gyakorolt jótékony hatását, hanem még növeli is. Bizonyára sok olvasónk szokott magas kakaótartalmú étcsokoládét enni tanulás vagy… Tovább »

A Völgység fővárosa Bonyhád

Nagyiként visszagondolva serdülőkori első nagy lázongásaimra, szülő városom jut eszembe. (bár a hetvenes években elköltöztünk) A Szecska tó felé vezető út mindig emlékezetes marad, szerintem édesanyámnak is, igen határozottan elkalapált a csavargásomért, mikor zongoraóra helyett felfedeztük a környéket. A Római Katolikus Templom, ami a Szabadság tér 11 szám alatt található meghatározó volt az életemben, itt… Tovább »

“Csodálatos, mit művelhet egyetlen napsugár az emberi lélekkel.”

  Erre a napsugárra van szükségem a betegségem téli, hideg, szürke idején. Mivel nagyon sok vizet kell innom naponta (legkevesebb 3-4 liter) a doki azt javasolta, fogyasszak zöld teát is a víz mellé. Ha van lehetőségem beszerezni, “A Halhatatlanság Varázsitala”pont megfelelne. Nevükből kikövetkeztethető, az „intelligens” gyógynövények alkalmazkodnak az emberi szervek állapotához: alul működés esetén felgyorsítják,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!